Oct
27
2020

Egy kék(vérű) V-Rod

Soha nem voltam oda a Harley V-Rodért. Kétségtelenül szép darab volt már az első verzió is, de miután sok évvel ezelőtt kipróbáltam, rögtön éreztem, hogy „nem az én motorom”.
Dec
24
2019

Két világbajnok közé szorulva

Ma egy különleges (pálya)napról szeretnék beszámolni Nektek.
Sep
11
2018

MotoCircle 2018

A patinás Ottakringer sörgyár napsütötte folyosóján elhaladó helyes osztrák nyugdíjas pár nem értette, hogy Sapka mester honnan veszi a bátorságot, hogy miközben fotózom a BSA-t, úgy pózoljon a remek helyen kiállított motorral, mintha legalábbis ő építette volna.
Jun
26
2018

Velodrom elvonási tünetek

2013 egy szombatján, csodálatos időben látogattuk meg a klasszikus bringapályát, a Velodrom Millenárist. Dolgos kezű építői masszív betonból öntötték döntött oválíveinek felületét, több mint 100 éve!
Mar
27
2018

Sapcafé Xjracer

2013 elején a hazai Yamaha importőr óvatlanul Sapi flexe alá engedett egy soros négyes léghűtéses XJR 1300-ast, hogy a Mester egy könnyen motorozható Café Racert varázsoljon belőle a 2013-as EMAT-ra (Épített Motorok és Autók Találkozója).
Mar
6
2018

Erik Buellnek is tetszene

Szeretjük az Intermot/AMD motoros ünnepet! Látogatjuk is! (cikk-1, cikk-2) Ezúttal annak a motornak egy korábbi állapotáról számolunk be, amellyel Sapka Mester 2014-ben besöpörte a ’Street Performance’ kategória világbajnoki második helyezését!
Feb
27
2018

Az el nem dobott Boom!erang

Tanár úr kérem az úgy volt, hogy 2016 nyarán, hirtelen felindulásból beszereztünk egy Ducati Scramblert.
Sep
12
2017

CaféRacer.42

Már évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy új, izgalmasabb életet kellene kezdenie. Bár még csak májusban töltötte be a 26. életévét, már szolid toka reszketett lágyan, egykor markáns álla alatt. Korábban roppant hasznosnak tartott idomaira sem volt már oly büszke. Ugyan bizonyos helyzetekben kényelmes védelmet biztosítottak, de kétségtelenül lassították is.
Feb
28
2017

Déjà vu

Sapka Mester három éve egy BMW-vel megnyerte az EMAT (Épített Motorok és Autók Találkozója) CaféRacer kategóriáját. Nos, feleim, különösebb ötölés/hatolás és/vagy kertelés nélkül, mondhatni in medias res,  tegnapelőtt is ugyanígy tett!
Oct
11
2016

Intermot 2016

Az idei látogatásunk a kölni Motorépítő Világbajnokságon egy behemót teherautó visszapillantótükör gyors beszerzésével, gondos, repülésbiztos elcsomagolásával és ünnepélyes keretek között történő, Sapka Mesternek való gyors átadásával kezdődött. (A Pannonhalmi Apátság Heminájára cseréltük végül az alkatrészt Sapival. Szerintem jól jártunk!)
 
1/2