Sep
26
2023

Ural CaféShop

Egy norvég „viking” az USA-ban átépített egy orosz motort, amibe egy olasz kávégépet és egy kínai generátort szerelt és most egy magyar betyár mindezt jól (vagy rosszul) megírja Nektek, kedves R42 olvasók.

Először is legyünk gyorsan túl a kötelező körön/kűrön, mivel rögtön adódik egy túlontúl is kézenfekvő áthallás: a CaféRacer lecsupaszító stílussal szemben ezzel a 2014-es 750 köbcentis Ural CT-vel pont az ellenkezője történt, hiszen nyugaton élő északi barátaink nem megszabadították a felesleges kilóktól a járművet, hogy alkalmassá tegyék egy kávézótól kávézóig tartó versenyre, hanem rápakoltak egy komplett kávézót!

Ráadásul mindezt nem hirtelen felindultságból tették, hanem „előre megfontolt szándékkal”, hiszen az említett csapat Portlandben (Oregon) a motorépítési és motoroskiegészítői forgalmazói tevékenységük mellett (See See Motorcycles) egy kávézót (pörkölő: Stumptown Coffee) is üzemeltetnek.

Thor Drake, a tulaj a következőket mondta a (természetesen hátramenettel is rendelkező) motorról:

„Ez ugyanaz a fajta motor, mint ami a 2. világháborúban is szolgált, csak jobb fékeket raktunk alá és elláttuk üzemanyag befecskendezővel. A jármű remek alap egy átépítéshez, mivel egyszerű dizájnnal rendelkezik és könnyű rajta kicserélni a kisebb darabokat.”

Büdzséileg (tudom, tudom borzasztó/kitekert hunglish szavakat használok néha) vicces tény, hogy a kávégép kb. annyiba kerül, mint az Ural maga! Szóval ahogy egy teletankolt Trabant is rögtön megduplázza az árát, úgy ennek a projektnek is kétszeresére emelkedtek a költségei a La Marzocco Linea 2-es kávégép beszerelésével.

A víz egyébként egy 26 gallonos (közel 100 liter!) tartályból (persze egy tisztítórendszeren keresztül) érkezik, továbbá egy kis mosogató, kávéőrlő, hűtőtér és egy pitcher tisztító is helyet kapott még a motoron. A kávégép 50 kiló, a 26 gallon víz pedig közel egy mázsa! Szóval ahogy a cikk elején említettem, ha az angol CaféRacerek anorexiás lények, akkor ez a kiméra egy orosz testépítő, egy japán szumóbirkózó és egy dupla-kóla-infúzión élő kétmázsás amerikai polgár törvénytelen gyermeke. UFF! (Képek: BikeExif)

FELHÍVÁS!

Kedves itthoni motorépítők! Kinek van kedve egy ilyet csinálni?