Először azt hittem, csak egy újabb lidérces álom, de amikor hátrafordult a két bukósisakos férfi – miközben a fekete gran turismo hasított az olasz autópálya belső sávjában – megfordult a fejemben, hogy azonnal ügyvédet hívjak.

Ulfert Janssen interjú – GANNET Design

Első gondolatként mindig jó ötletnek tűnik superbike Ducatival érkezni, egy forró őszi éjszakán szervezett közösségi motorozásra. Sőt, még másodikra is, hiszen ki úszná meg masszív merevedés nélkül, ha egy százötvenlóerős, büfögő, szárazkuplungos bölénnyel gurulhat be a budapesti éjszaka egyik leginkább felkapott kerületének, leginkább felkapott szórakozóhelyére, amely előtt százak állnak.

Először azt hittem, csak egy újabb lidérces álom, de amikor hátrafordult a két bukósisakos férfi – miközben a fekete gran turismo hasított az olasz autópálya belső sávjában – megfordult a fejemben, hogy azonnal ügyvédet hívjak.

Még mielőtt egyetlen sort is bepötyögtem volna, megfogadtam, hogy nem gyártok blogposztokat épített motorokról. Ennek oka viszonylag egyszerű: az utóbbi néhány évben rengeteg motor épül, ezek közül viszont csak néhány érint meg igazán, és arra sincs kapacitásom, hogy egyenként végig nézzem őket. Egyszóval, a véleményem nem lehet eléggé releváns.

Túrázni, motorral, az a vének játéka. Teljesen mást terveztünk, egy baráti, de feszített tempóban végrehajtott bevetést, amely során mindenki fegyelmezett, idegesítően precíz, és mesterlövészeket megszégyenítő pontossággal végrehajt.

A démon, aki még az első fék nélkül száguldó motorok versengésnél is jobban fagyasztotta gondolataimat, akitől az első pillantásra úgy megrendültem, hogy utána öt évig a televízió közelébe sem mentem.

A félelmetes sportág iránti mágikus vonzalom nagyjából akkor kezdődött, amikor a szüleim négyévesen Bajára vittek, egy szemészorvoshoz, aki végül úgy döntött, a legjobb az lesz, ha az egyik szemem leragasztja. Akkoriban még nem voltak kíméletes ragtapaszok, így hát anyám még aznap este úgy döntött, eltávolítja arcomról a tapaszt, amelynek előirányozottan egy hétig kellett volna fent maradnia.

Sárkányok, egy kocsma melletti Czetka, és az öreg fák rejtette krosszpálya. Ezek mind-mind szegélyezték pokolbéli utamat a motorozás legmélyebben fekvő barlangbéli ösvényén.

Megfogadtam, hogy nem politizálok, őszintén. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy ezért most irtó módon le leszek cseszve. De azért mindennek van határa.