Esztergályos Ed motorja
„Megpróbáltam azt megépíteni a megrendelőnek amit akart, nem azt amit kért.” – mondta Karl Renoult, az Ed Turner cég francia motorépítő guruja, amikor a Honda CX500-as metamorfózisáról kérdezték.
Kevin, az említett megrendelő nagyon konkrét (ajaj!) elképzelésekkel és fotókkal érkezett a franciához, de (ahogy Karl mondta) a tervek túlságosan beszűkítették volna az építés lehetőségeit. Bár Renoult mester tudta, hogy az ügyfél igényeit egy Moto Guzzi donor jobban kielégítené, hagyta magát egy 30.000 mérföldet futott CX500-asra „rábeszélni”. „Persze” utána az első dolga volt, hogy kivágta az ablakon a Honda szörnyű vázát. (Az új váz megváltozott vonalvezetése miatt másik kipufogórendszerre volt végül szükség.) A gép hátul Öhlins gátlókat, elöl egy Triumph Speed Triple telót és BMW dupla féktárcsákat kapott.
A Hondából csak a blokkot és a kerekeket mentette át Karl.
A tankot az építő egy barátja, Joe alkotta meg a szokott high-tech „ikerpárból” az ismert karbon/kevlár „fivérekből”. Az ülés bőr/alcantara, a markolatok a Biltwelltől érkeztek. A hátsó index és lámpa is LED rendszerű. Tükröket, kilométerórát, fordulatszámmérőt és első irányjelzőt ne keressetek a motorkerékpáron, mert ilyen felesleges tárgyak nincsenek rajta. Az ultra-grippy Roadriders gumik az Avontól érkeztek. A blokk „japán-piros” színe izgalmas kontrasztban áll a vas monokróm világával, illetve az Ed Turner felirat keleti stílusú betűtípusa is finom utalás arra, hogy az eredeti Honda (már ami maradt belőle) a felkelő nap országából érkezett. (A remek fotókat Francois Richer készítette.)