Jan
3
2017

BikeEXIF szerkesztői Top15! 1/2

Nem kellett nagy jóstehetség hozzá, hogy a múltheti cikkemben „megjövendöljem”, ebben az évben is lesz BikeEXIF kiadói lista (Editor’s Choice). 

Ugyan múlt évben már (először) csináltak a legények ilyen összesítést is, de akkor még nem lehetett tudni, hogy a 2009 óta összeállított klasszikus rangsor mellett miként fogadja ezt a második, szubjektív listát a nagyérdemű.

Ahogy azt múlt kedden is írtam, az újság a webes forgalom és a közösségi média megosztások mértéke alapján állítja össze évről évre a szokásos TOP10 összesítést. Magam is jó ötletnek tartom, hogy ezen az objektív listán túl a szerkesztők maguk is „kimazsolázzák” az adott év számukra kedves épített motorjait. Ráadásul ebben az évben tizenötöt! A következőkben (az építők vezetékneve alapján, ábécé sorrendben) mutatjuk be ezeket a pompás szerkezeteket. (Ma az első 10-et, jövő héten a maradék ötöt.)

Az ausztrál Wenley Andrews 154 lovas 2004-es streetfighter cébéere (954RR Fireblade) brutál darab. Különösen a 24 centi (!) széles gumikkal rendelkező hátsó traktus. Nem biztos, hogy ezzel akarnék keringeni egy szűk parkolóházban (mondjuk nem is arra való), de kétségtelenül impozáns látványt nyújt ez a kétkerekű.

A török Bunker Customs csapat Yamaha XSR700-ból épített motorja is különleges darab. Az Uzer tesók Super Ténére kerekekkel, egy MT-09-es villájával és (persze) Akrapovič kipufogóval pimpelték fel az amúgy is remek motort. (BTW: Dealer Dani is pont egy ilyen XSR700-at hajt és imádja.)

A japán Cherry’s Company ezúttal egy Harley-Davidson Street 750-esnek esett neki. (Mellesleg a megbízás a HD gyárból jött egyenest.) Kaichiroh Kurosu (akinek a keze alól már sok custom H-D gurult ki) majdnem mindent maga gyártott le a géphez. (Szerettük az R9T-ból épített Highway Fighterét is!) Tovább növeli a vas különlegességét, hogy turbófeltötőt is kapott a motor. (A festés a Nomad Concepts, a bőrmunka a Skunk csapat érdeme.)

A francia Clutch Motorcycles team egy BMW RnineT-t választott alapul. Vezetőjük, Willie Knoll amerikai, de Párizsban él. Érdekes építés ez. Tulajdonképpen egy klasszikus időkre hajazó, de mégiscsak modern BMW-ből épített retro jármű ez. (Ezen a linken érdemes megnézni a részleteket is a motoron! Míves munka.)

A német (ráadásul müncheni) Diamond Ateliers csapat (Tom Konecny és Pablo Stiegleder) is egy bajor vasnak látott neki. Ők azonban tényleg egy régi modellt, egy R100R-t választottak. (Felhívom azonban a figyelmeteket az általuk épített BMW RnineT-ra is, melyről ebben a cikkben emlékeztünk meg.)

A lengyel Eastern Spirit banda (Lukas és Sylwester) egy 1979-es Suzuki GS550-est választott caféracerük alapjául. (Az előző tulajdonos megelégelte, hogy folyamatosan javítgatni kellett a kicsikét.)

A francia FCR Original műhely egy „időtlen”  Triumph Bonnevilleből épített egy klasszikus brat jellegű motorkerékpárt. Sébastian Guillemot és Mathieu Ménard egy 7000 fős kisvárosban húzzák az ívet. Jól teszik! ’Sunrising’ nevű motorjuk elegáns és klasszikus darab. Nem lehet nem szeretni. A 865 köbcentis erőforrás 67 lóerője pont elég arra a feladatra, amire tervezték. Nájsz!

Az amerikai ICON Motorsports Suzukija (GSX-R750) vállaltan megosztó küllemmel rendelkezik. (Kawa ZX-7R eleje és alumínium V-Rod kerekei vannak ennek a „mars-járónak”.) Kurt Walter nem egy konformista-pista, ez nyilvánvaló. A jármű névválasztása (Major Tom) is talán ezt a különcséget fejezi ki.

A dán Jamesville team sok Harleyt dolgozott már meg. Ezúttal egy FX Super Glide „esett áldozatul” a szerszámaiknak. James Roper-Caldbeck munkáit sokan szeretik. Talán éppen azért, mert rendhagyó motorokat épít Harleykból, nem a szokásos krómmal gazdagon nyakon öntött giccseket. Hajrá James!

A belga építőt, Fred ’Krugger’ Bertrandot nem kell bemutatnom. Kétszer nyerte meg az AMD motorépítő világbajnokságot. Ezt a Yamaha SR400-at volt szerencsénk élőben is megtekinteni az idei AMD-n. Valóban remekül mutat! (A képen jobbra Bernard Ansiau MotoGP mérnök guggol.)

Jövő héten folyt köv.