Jan
30
2024

Landspeeder by Revival Cycles

Texas, Kalifornia után az USA második legnépesebb tagállama. A Mexikóhoz és az USA-hoz tartozás között, kb. egy évtizedig még a független Texasi „köztársaságosdit” is kipróbálták a helyiek.

George W. Bush, Jockey Ewing és a láncfűrészes gyilkos mellett, a ma bemutatott motort építő Revival Cycles céget is Texasnak (Austin) köszönhetjük.

Meggyőződésem, hogy előbbi háromért az utóbbival kért elnézést a „sors”.

Alan Stulberg, a Revival feje, a következőképpen summázta annak idején a különös felkérést. „Egy éve egy ügyfél arra kért minket, hogy építsünk neki egy motort a húsz motorkerékpár számára létrehozott galériájába. Az volt a szándéka, hogy legalább öt motorépítőt bíz meg egyszerre ezzel a feladattal. Csak annyit tudtunk, hogy rajtunk kívül Max Hazan is tagja ennek az ötös ’fogatnak’. Természetesen elfogadtuk a felkérést!” (Maxwell Hazan duplamotoros Muskétásáról itt írtunk.Alan teljes alkotói szabadságot kapott, feltéve, hogy belefér a költségvetésbe.

„Nem ez volt az első alkalom, hogy így történt, de most először esett meg, hogy tudtuk, hogy a tulajdonos soha nem fog motorozni a járművel, ezért nem szükséges, hogy az megfeleljen az (utcai) előírásoknak.”

Alan végül Ernst Henne legendás Landspeederét használta fel inspirációnak a különleges motor születéséhez. (sok évvel ezelőtt egyébként a Wheels & Waves fesztiválon Biaritzban, élőben is megcsodálhatta az értő közönség az 1928-ban készült híres BMW R37-est, amely számtalan sebességi rekordot döntött meg akkoriban. (A ‘Kerekek és Hullámok Fesztiválról’ itt írtunk.)

Mivel azonban a Revival csapat egyik fő építési elve éppen az, hogy nem szobrokat építenek, hanem az eredeti, gyári motorokat teszik könnyebbé, gyorsabbá, szebbé és könnyebben kezelhetővé, ezért a team végül úgy határozott, hogy egyből kettőt építenek ebből a motorból. Egyet a megrendelő galériájába és egy ugyanolyan platformra épülő „igazit” pedig az utakra.

A csapat ezért a BMW R100-as erőforrása mellett döntött, amelyből több mint 240 km/h végsebességet akartak kicsiholni!

Stefan Hertel, a Revival főmérnöke, egy a külön erre a célra létrehozott CAD modell segítségével hosszabb tengelytávot és alacsonyabb súlypontot tervezett a motornak, hogy valóban képes legyen erre a sebességre. (A galériába épített verzióval szemben, a valódi versenygép feltöltött erőforrást kapott.) Ernst Henne egyébként még 2005-ben motorozott át az örök versenypályára 101 (!) évesen. Szerintem tetszett volna neki a Revival Cycles által épített Landspeeder. Ehhez a nagy találkozáshoz „csak” újjá kellene szülessen motor és versenyzője. Kétségtelenül nagy „revival” lenne! (A videót a cikk végén, a szokott helyen, a képek után találjátok meg.)