Aug
21
2018

Tippek és trükkök az öröm-guruláshoz

Ahogy azt itt, itt és itt már többször beharangoztuk, idén szeptember 30-án, több száz jólöltözött hölgy és disztingvált úr indul klasszikus/vintage motorkerékpáron Budapesten a ????? épületétől, hogy nemes célokra pénzt gyűjtsön és felhívja a figyelmet a férfiak által elkövetett öngyilkosságok megelőzésére, illetve a prosztatarák szűrés fontosságára.

A különleges felvonulás iránti fokozott érdeklődésről sokat elmond, hogy bár még csak augusztus vége felé járunk és szeptember elején indul majd a kommunikációs kampány, a Distinguished Gentleman’s Ride központi honlapján (a résztvevők motorkerékpárjaival szemben támasztott követelmény ellenére), már 124-en regisztráltak a budapesti rendezvényre! Ezúton köszönjük minden jelentkezőnek ezt az óriási közös sikert! Ebből is látszik, hogy van értelme itthon is energiát és pénzt áldozni ennek a nemes, a mennyiséggel szemben a minőséget központba állító rendezvénynek a megszervezésébe!

Hasznos linkek:
Nemzetközi honlap
A hazai Ride részletei
DGR Budapest Facebook event
DGR webshop

Tegyük együtt jelenlétünkkel népszerűvé és adományainkkal hasznossá ezt a nemzetközi eseményt, hogy gyönyörű fővárosunk is, a többi nagyvároshoz hasonlóan, méltó módon ünnepelje a civil nagyvonalúságot minden év szeptemberének utolsó vasárnapján! Ebben az évben nemzetközileg már közel 31.000 (!) motoros regisztrált szerte a világon és több mint 1.000.000 dollárt (!) gyűjtött ez a sikeres kezdeményezés!

Kedves Úrihölgyek/Úriemberek, nem árt(6) egy kis egészséges versenyszellem!

Tegyünk róla, hogy ne csak motorozzunk egy jót (jegesvödör-kihívás szindróma), hanem pénzt is gyűjtsünk a prosztatarák kutatásra! (Nyilván mindenki a lehetőségeihez mérten tud segíteni, de tényleg minden dollár számít!) BTW: ha valakit érdekel, hogy mire költi a nemzetközi  Movember Alapítvány a DGR tagok által átutalt összegeket, a 2016. évi ’investment report’-ot innen tudja letölteni: DGR_Investment_Report

Összehasonlításként: e cikk publikálásáig Magyarországon 1.107 dollárt gyűjtöttünk és 124-en regisztráltunk (szereztük meg ezzel a jogot a részvételre), míg pl. a többi V4 tagország + Románia hasonló számai a következők voltak:

Csehország: 130 regisztrált gyűjtött 3.133 dollárt.

Szlovákia: 29 regisztrált gyűjtött 607 dollárt.

Lengyelország: 181 regisztrált gyűjtött 1.766 dollárt.

Románia: 91 regisztrált gyűjtött 852 dollárt.

Bónuszként pedig jöjjenek a címben ígért tippek/trükkök:

e g y

Perszonalizáljátok személyes oldalatokat a DGR központi felületén! Töltsetek fel profilképet és egyéb motoros fotókat a kontóhoz. Blog bejegyzésre is van mód! Buzdítsátok ezen a felületen is (akár magyarul a hazai) ismerőseiteket, hogy támogassák a túrátokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.) https://www.gentlemansride.com/rider/PalKutvolgyi

k e t t ő

Személyes oldalatok (szabadon megválasztható) URL címét megosztva a közösségi médiában, felhívhatjátok arra az ismerőseitek figyelmét, hogy támogassák a vonulásotokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.)

h á r o m

Hozzatok létre teameket a honlapon (cég, baráti társaság, együtt motorozó banda, sport-team stb.), ahogy mi is tettük, hogy bárki csatlakozhasson hozzátok és együtt gyűjtsétek az adományokat. Roppant könnyen lehet csatlakozni aztán ezekhez a csapatokhoz, csak rá kell kattintani a ’JOIN OUR TEAM’ gombra. Meg is hívhattok magatokhoz résztvevőket pl. egy ehhez hasonló linkkel: https://www.gentlemansride.com/join/Route42

n é g y

Gyűjtsétek összemind a négy jelvényt (badge-ek), így akár még egy Triumph Street Scrambler motorkerékpárt, vagy egy limitált Zenith órát, esetleg egy DGR Hedon Hedonist bukósisakot is nyerhettek! Jelvényeket a következőkért kaphattok:

1. Ha kitöltitek a profilotok részleteit.
2. Támogatjátok a saját részvételeteket. (Az összeg nincs meghatározva.)
3. Egy résztvevőt random módon támogattok. (Itt sincs meghatározva konkrét összeg.)
4. Kettőszáz dollár adományt gyűjtötök össze a Titeket támogatókkal. Ekkor kaptok még egy DGR Patch-et (tapasz? Mi erre a jó szó?) is, mellyel „messziről nyomatékosíthatjátok” majd mindenki számára, hogy kiemelten elkötelezett támogatói vagytok a nemes ügynek.

ö t

Az oldal tetején látható ranglistákat (leaderboards) böngészve körbe tudtok nézni a top motorosok (riders), utasok (pillions), teamek (teams), országok (countries) között, talán ezzel is növelve kissé a versenyszellemet.

h a t

Nyilván jobban kiismerik magukat azok, akik részletesebben is szétnéznek az oldalon. A letöltés menüpont alatt pl. megtalálható a nagy felbontású DGR poszter és a klasszikus Sir Remington Silversteed profil fotó is. Ha pedig valakit a legújabb hírek érdekelnek, a DGR blogján is böngészhet kedvére.

h é t

Merchandising termékeket a Bálna Budapest északi főbejáratánál található Hygge Központban, vagy ebben a webshopban vásárolhattok, ezzel a gesztussal is támogatva az alapítvány munkáját.

Hamarosan találkozunk tehát a felvonuláson, de addig még sok mindenről beszámolunk! Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, hogy még sok bejelentéssel készülünk a NAGY NAPRA…