Mellénybéli kérdések, főleg, ha nagy

Régi történet, hogy a motorosokat általában megítélik. Sőt, volt olyan is, amikor szinte kiközösítették, megbélyegezték őket, máskor meg épp a motorosok kasztosodtak, hirdették politikai nézeteiket, és bizonygatták igazukat.

Tévedés, egyáltalán nem valami új keletű problémáról beszélünk, a motorosok és lakosság közötti törésvonal évtizedekre visszanyúló ügy, ha úgy tetszik probléma. Viszont az utóbbi időben megfigyelhető volt némi javulás, mindkét fél elfogadta a másikat, a vadhajtások pedig nem kapták meg azt a nyilvánosságot, mellyel borzolhatták volna a kedélyeket.

Talán az utolsó egyik, – motorosok kontra lakosság – világméretű, társadalmi jellegű kérdést még Sonny Barger, a Hell’s Angels vezetője, és Allen Ginsberg, a beat nemzedék vezető költője vitatta meg, amikor a Hell’s Angels tüntető diákok közé hajtott, akik azt követelték, hogy az Egyesült Államok rendelje haza katonáit Vietnámból, miközben a „Pokol Angyalai” épp a háború mellett emelték fel hangjukat.

Sonny Barger

Bár a történet közel sem vicces, a legszórakoztatóbb része mégis az lehetett, amikor Barger annyira ideges lett Ginsberg pacifista nézeteitől, hogy már épp leütötte volna, amikor a költő elővette tibeti imacsengőit, itallal, kábítószerrel kínálta Bargert, és felrakott néhány Bob Dylan számot. Megegyezésre ugyan nem került sor, de az erőszak elmaradt.

Ginsberg

Viszont a minap hallom, hogy a Fővárosi Önkormányzat munkacsoportot hozott létre a kerékpárosok megregulázására, és külső tanácsadóként a Gój Motorosok Egyesület is részt vett az ülésen.

Ezek után azt hiszem, arról, hogy provokáció lassan kár beszélni ebben az országban, mert az napiszinten jelen van. És humorosnak sem tartom az egészet. Értelme pedig körülbelül annyi, mintha klímakonferenciát tartanának a Himalájában úgy, hogy az érintettek egyenként érkeznek a helyszínre magánhelikopterrel.

Ennek ellenére ma, 2016-ban, a magyar valóságban még ez is elmegy, a népnek legyinteni pedig sem kedve, sem ereje. És teszik ezt pont akkor, amikor megannyi év küzdelem, és kommunikáció után végre sikerült elhitetni a lakossággal, hogy motorozni jó dolog, és motorosnak lenni nem azonos, a “nagymagyarországos” bőrmellénnyel, itt senki nem ver bölcsészeket, és senki nem akarja ráerőltetni a világnézetét a másikra, sőt az elborult elmék sem kapják meg a hőn áhított nyilvánosságot.

De hosszú évek munkáját egy pillanat alatt fel lehet rúgni, szét lehet rombolni, főleg akkor, ha két, ugyan különböző járművel közlekedő, mégis ugyanolyan gondolkodású embert szimpla kasztosítással egymás ellen uszítanak. Az ilyen, és ehhez hasonló ostoba kommunikációk legalább olyan aljas szinten mozognak, mintha a kékszeműek csatároznának a barna szeműekkel, vagy vékonyak a kövérekkel. Az emberiség legostobább tulajdonsága a megbélyegzés.

Ezek után bevallom, egy ideje gondolkodom, hogy a Gój motorosokhoz hasonlóan, én is alapítok egy motorosbandát, esetleg Nem náci motorosok névvel, amely elsőre talán erősnek tűnik, mégis ugyanolyan egyszerű állítás, mint az előbbi névválasztás.

Ha úgy tetszik, pont annyira kirekesztő, pont annyira elfogadó, és üzenete is van: persze kicsit harsányabb, de hát épp a minap kaptuk meg, hogy nevükön kell nevezni a dolgokat.

Csak azon csodálkozom, hogy a javaslat szerinti, kerékpárosoknak kötelezővé teendő, regisztrációs számmal ellátott mellény ugyan miért nem szivárvány színű? Kár lepel alá rejteni a gondolatokat, ugye srácok?! És persze nem akartok senkit ledegradálni, de hát az irány, az irány.

Köszönöm, e hét kedden valahogy nem akartam többet, pont ennyit. Helyreigazítási kérelmeiket pedig nyugodtan mellőzzék, véleményrovatunkat olvashatták.

Két hét múlva pedig már a harmadik résszel folytatódik a szerző méltán népszerű sorozata. (Az ébredés pillanatai.) Kivéve, ha a mellényt az is magára veszi, akinek nem inge. A szerkesztő őszintén elnézést kér e szörnyű, de politikusi körökben nem szokatlanul erőltetett képzavarért.