
Életnagyságú repülő Lego BMW!
A haverokkal imádjuk a bajor boxerek semmihez sem hasonlítható mozgását és fiaink révén több hullámban (saját jogon, majd velük építve) ért el minket a Lego (Technic) láz.
Mindkét szenvedélyünknek hódolok, amikor bemutatom a mai napra szánt „transzformert”. A Lego egy kollaboráció keretében, néhány éve adta ki a BMW R1200GS Technic 603 darabos kitjét. A játékkészítő team, követve a Lego Technic járműveknél szokásos kettő-az-egyben koncepciót, úgy tervezte meg a 603 elemet, hogy az építő, az R1200GS mellett egy másik, ráadásul repülő (hover) járművet is össze tudjon legózni a dobozból.
Ez a tény már önmagában is érdekes lehetne, de még különlegesebb az a vállalkozás, hogy a BMW egyik fiatalos alcége megépítette a repülő masinát élőben is!
A szerkezet (egyelőre) persze nem repül, de az a tény, hogy már létezik életnagyságú koncepcióban is, elég menő! Mindenesetre ha a következő Star Wars filmben a nyugdíjas Skywalker, az Endoron játszódó üldözéshez hasonlóan, ismét repülő motorra pattanna (mögötte Rey?), van egy tippem a szerkezetre…