Hány lóerős a lovad?
Nyilvánvalóan közhelyes kijelentés és paradox helyzet, hogy miközben egyre virtuálisabb és gyorsabb világot teremtünk magunknak (különösen így karácsony környékén) érezvén az elvesztett paradicsom hiányát, a nyilvánvaló deficitek miatt szelíden szűkölve, a vágy az „ősi” értékek és a „slow-life” iránt csak fokozódik bennünk.
Hipermodern automata gépsorokon gyártott, számítógépekkel telezsúfolt autóink belterében a mai napig két alapvető, már az ősember által is használt anyag, a fa és a bőr jelenti az igazi luxust. Vágyunk naplementébe (hölgyek) és tűzbe (urak) bambulni, szabad levegőn bandukolni, borozva beszélgetni, együtt enni és sütni-főzni, vadászni, vitorlázni, horgászni, lovagolni és barkácsolni.
Számtalan, ma már „hobbi szintre süllyedt” hétvégi tevékenység ez, amely a mindennapi élet része volt hajdanán.
Ma már egy teljes évet dolgozunk, hogy 1-2 hétre folyamatosan gyakorolhassuk a nyaralásnak nevezett (általában passzív) tevékenységet. A rendszeres, általában mások által gyakorolt testmozgásra gyorsan kitaláltuk a lendületes sport szót és ezzel párhuzamosan már inkább csak televízió előtt, vagy egy stadionban ülve nézzük (sör, szotyi, pop-corn), ahogy 2x néhány (2, 4, 7, 11 stb.) ember kergeti a labdát, vagy egymást. Már ha nem motorsportról van szó, ahol mondjuk versenyautók köröznek egy betonszalagon órákon át.
A nők legalább olyan nehezen értik meg az urak kütyü-mániáját, mint az urak a hölgyek érzelmi alapú döntéseit. Pedig mindkét fél számára világos lehetne, hogy az elmúlt két millió év specializációjának és evolúciójának szükségszerű következménye a két nem eltérő preferenciáinak kialakulása. Az erőforrások persze változtak, de a motivációk nem. A hölgyek számára alapvető biztonságot és az urak számára oly fontos szabadságot új tevékenységi formák és eszközök elégítik ki, de az ösztönös, ősi mélységből feltörő zsigeri igény mindezekre mit sem változott.
Izom és hatékony bunkó használati kompetencia helyett pénz, ló helyett motorkerékpár, egyre megy.
Ugyanakkor az archaikus értékek loppon „átmentődtek” az évek millióin keresztül, még egy fránya féreglyuk, vagy fluxus kondenzátor sem kellett hozzá. A hölgyek továbbra is ösztönösen szeretik a kisportolt alkatú férfiakat, az urak a motorjaikat sok esetben „lószerszámokkal” aggatják tele és kedvenc járműveik erőforrásainak erejét a mai napig lóerőkben mérik. (Yuval Noah Harari három könyve kötelező olvasmány!)
A Harley-k mellett a klasszikus Indian motorok is reneszánszukat élik, a márkanév mellett rojtos nyeregtáskával fokozva az amúgy is nyilvánvaló utalást a régmúlt dicső paripáira. Maga a nyereg kifejezésünk is sokat elárul abból a szabadság motívumra alapozó életérzésből, melyet ezek a motorok hivatottak sugallni. A következő képen egy, a második világháború után, 1949-ben készült Moto Major 350-est láthattok, amelyet Salvatore Majorca álmodott az utakra. Ez a motorkerékpár remekül kifejezi azt az ősi, de ügyesen elnyomott vágyunkat, hogy a szokott napi modern rutin helyett, a szívünk mélyén szívesebben mennénk lóval vadászni, hogy aztán este a patakból frissen hozott vizet és a saját magunk megtermelte bort kortyolgatva, illetve az elejtett vadat a nyílt tűzön megsütve beszélhessük át a nap kalandjait.
Létezik már erre okostelefon alkalmazás?
Moto Major 350