Dec
12
2017

Egy motor mind fölött

Ismét eladósorban az egyedi DGR Edition Yamaha, melyből csak egy példány létezik a Föld nevű bolygón!

Ahogy azt már több cikkben is leírtam, a kezdetektől fontosnak tartottuk, hogy legyen egy erős hazai „lába” is az itthoni Distinguished Gentleman’s Ride rendezvénynek, ezért a 42Mosoly és a Route42 Team, Jakus Tomi tervei alapján „dégéeresítette” az egyik remek, magyar rendszámmal futó épített motorját és szépen megvilágítva, a DGR napján, betolta a Vatera virtuális garázsába.

Tette mindezt úgy, hogy az ebből befolyó összeg 100%-át a Mosoly Alapítványnak „ígérte oda”. A kampány sikeres volt és egy licitáló meg is nyerte a jogot, hogy hazavihesse különleges járművét. Az (ún.) ÉLET azonban, mint tudjuk, nagy rendező. A vevő egy klasszikus magánéleti vis maior miatt, néhány nappal a licit után kénytelen volt elállni a vásárlástól, amit mi (tekintettel az ügy jellegére) természetesen rugalmasan elfogadtunk.

Így tehát ismét eladósorba került a DGR Yamaha! Újra itt van az egyedülálló lehetőség, hogy egy igazán egyedi épített motor büszke tulajdonosa lehess, mindezt annak tudatában, hogy az általad kifizetett vételár minden egyes forintját jótékony célra költötted! Ráadásul, tekintettel az év végi adománygyűjtési „hajrára”, mivel mindenképpen szeretnénk, hogy hozzájusson ehhez az összeghez az alapítvány még ebben az évben, december 31-ig leszállítottuk a motor árát 2.242.042 forintra!

Amennyiben pedig ebben az évben nem érkezik vevő az egyedi Yamahára (az ajánlat szigorúan csak dec.31-ig szól), tavasszal fogjuk meghirdetni, nyilván akkor már reális magasabb összegért. Az unikális jármű élőben a Bálna Budapest épületében található Hygge központban tekinthető meg. (A cikk végén található fotók is ott készültek.) Érdeklődni a következő címen lehet: info@group42.hu

A Mosolyról

Az alapítvány hosszan tartó betegséggel küzdő gyerekek gyógyulását segíti ingyenes terápiás foglalkozásokkal. A Mosoly-terápiák célja, hogy a gyerekek képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, készek legyenek a kórházi kezelések befogadására, lélekben megerősödve, feszültség-mentesen vágjanak neki a testi gyógyulás folyamatának. Az alapítvány aktuális tevékenységéről itt többet olvashatsz. Már azzal is sokat segítesz, ha megosztod ezt a cikket, ezzel a kedves gesztussal is segítve, hogy gazdára találjon ez a különleges motor és minél előbb megkaphassa a Mosoly Alapítvány a támogatást!