Apr
30
2024

DGR kulisszatitkok

Tegyük jelenlétünkkel népszerűvé és adományainkkal hasznossá ezt a nemzetközi eseményt, hogy gyönyörű fővárosunk is, a többi nagyvároshoz hasonlóan, méltó módon ünnepelje a civil nagyvonalúságot! (Korábbi DGR cikkek: cikk-1, cikk-2, cikk-3)

   Kedves Úrihölgyek/Úriemberek, nem árt(6) egy kis egészséges versenyszellem!

Ahogy azt már az első általunk megrendezett DGR nyitóbeszédében 2017-ben elmondtam, roppant fontos, hogy aktívan és közösen tegyünk azért, hogy ne essünk a jegesvödör kihívás (Ice Bucket Challange) hazai hibájába.

Kis hazánkban is rengetegen (politikusoktól a celebekig bezárólag) nyakon öntötték magukat, de közben sokan nem is tudták, hogy e kezdeményezés az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű végzetes bénulással járó betegségben szenvedőket (pl. Karsai Dániel, Stephen Hawking) segítő ALS Association támogatására jött létre. Adományozni pedig végképp kevesen adományoztak. Itthon. A világon közel 33 milliárd forint(nyi pénz) jött össze és azóta sikerült is ebből az összegből azonosítani egy gént, ami hozzájárul a kór kialakulásához. Nyilván mindenki a lehetőségeihez mérten tud segíteni, de tényleg minden dollár számít! BTW: ha valakit érdekel, hogy mire költi a nemzetközi  Movember Alapítvány a DGR tagok által átutalt összegeket, itt találja a támogatott programok leírását, illetve itt tekinthető meg a befektetési jelentés:

DGR Investment Report 2016-2023

Összehasonlításként: e cikk publikálásáig Magyarországon 2.309 dollárt gyűjtöttünk és 225-en regisztráltunk, míg pl. a többi V4 tagország + Románia hasonló számai a következők voltak:

Csehország: 209 regisztrált gyűjtött 6.417 dollárt.

Szlovákia: 91 regisztrált gyűjtött 1.982 dollárt.

Lengyelország: 689 regisztrált gyűjtött 9.677 dollárt.

Románia: 182 regisztrált gyűjtött 5.995 dollárt.

Bónuszként pedig jöjjenek a címben ígért „kulisszatitkok”:

  e g y 

„Perszonalizáljátok” személyes oldalatokat a DGR központi felületén! Töltsetek fel profilképet és egyéb motoros fotókat/videókat a kontóhoz. Blog bejegyzésre is van mód! Buzdítsátok ezen a felületen is (akár magyarul a hazai) ismerőseiteket, hogy támogassák a túrátokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.) https://gfolk.me/PalKutvolgyi

  k e t t ő 

Személyes oldalatok (szabadon megválasztható) URL címét megosztva a közösségi médiában, felhívhatjátok arra az ismerőseitek figyelmét, hogy támogassák a vonulásotokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.)

  h á r o m 

Hozzatok létre teameket a honlapon (cég, baráti társaság, sport-team stb.), hogy bárki csatlakozhasson hozzátok virtuálisan és együtt gyűjtsétek az adományokat. Roppant könnyen részei lehettek egy csoportnak, csak rá kell kattintani a ’JOIN OUR TEAM’ gombra. Meg is hívhattok magatokhoz résztvevőket. (Akár a Triumph csapathoz is csatlakozhattok!)

  n é g y 

Gyűjtsétek össze mind a négy jelvényt (badge-ek), így egy Modern Classic Triumph  motorkerékpárt, valamint egy DGR Hedon bukósisakot nyerhettek, továbbá kaptok egy, a következő gifen látható DGR 2024 felvarrót (patch) is. Min. 1000 dollár összegyűjtése esetén pedig szintén a következő gifen látható három darabos kitűzőszett  jár. (A részletes versenyfeltételek leírását itt találjátok.)

A következő képen látható négy jelvény megszerzéséhez a következőt szükséges tennetek:

1. Töltsétek ki a profilotokat teljesen.
2.Támogassátok a saját részvételeteket. (Az összeg nincs meghatározva.)
3. Támogassatok véletlenszerűen egy résztvevőt. (Itt sincs meghatározva konkrét összeg.)
4. Min. kettőszázötven dollár adományt gyűjtsetek össze a Titeket támogatókkal.

  ö t 

Az oldal tetején látható ranglistákat (leaderboards) böngészve körbe tudtok nézni a top motorosok (riders), utasok (pillions), teamek (teams), országok (countries) között, talán ezzel is növelve kissé a versenyszellemet.

  h a t 

Nyilván jobban kiismerik magukat azok, akik részletesebben is szétnéznek az oldalon. A letöltés menüpont alatt pl. megtalálható a nagy felbontású DGR poszter és a klasszikus Sir Remington Silversteed profil fotó is. Ha pedig valakit a legújabb hírek érdekelnek, a DGR blogján is böngészhet kedvére.

  h é t 

Néhány éve lefordíttattuk a nemzetközi honlap tartalmát, ezért már a magyar nyelvet is ki tudjátok választani az oldalon jobb felül.

A jelenlegi hazai adományozási ranglista pedig így néz ki: