Jun
25
2019

Deus Bike Build Off 2016

Először azt hittem, csak egy újabb lidérces álom, de amikor hátrafordult a két bukósisakos férfi – miközben a fekete gran turismo hasított az olasz autópálya belső sávjában – megfordult a fejemben, hogy azonnal ügyvédet hívjak.

A történet akkor vált még inkább hátborzongatóvá, amikor kiderült, erre semmi szükség, a volánnál ülő bukósisakos pont a szakma egyik ásza. A helyzet kilátástalansága végett jobbnak láttam, ha tudatom hátrahagyva inkább sodródok az eseményekkel.

A kissé szürreális bevezető pedig megfelelően tükrözi, miként robogott át a Route42 alig néhány hónap alatt a Deus motorépítő show-jához vezető szuperszonikus űrsztrádán, és miként volt bátorsága úgy dönteni, hogy a BSA Track.42-őt összecsomagolja, és bemutatja nemzetközi porondon, kiegészítve Doktor Kristóf – „ arra szavakat úgysem találsz” – BMW R100 RS típusú motorkerékpárjának társaságában.

Deus Bike Build Off Milano

A nyugalmat természetesen ezúttal is Sapka Mester biztosította, mert a BSA-n túl a káprázatos BMW-t is neki köszönheti a világ, azt hiszem így helyes a megfogalmazás, nincs ebben semmi túlzás.

Deus Bike Build Off Milano

Ugyan megfogadtam, hogy nem kezdek ömlengeni a két motorról, mert ellenkező esetben azon típusú egyedek csoportjába tartoznék pszichológiailag, aki a saját fotójukat kedvelik a közösségi oldalakon. Most mégis úgy gondolom, hogy a helyszínen látottak, tapasztaltak alapján a verbális nyáladzás ilyesfajta kifejezési módjával is megadom Sapkának a neki járó tiszteletet, hiszen mind a BSA, mind a BMW egészen más dimenziót képviselt, mint a Deus-béli galaxis teljes felhozatala.

Deus Bike Build Off Milano

Ennek miértje egyik oldalról rendkívül összetett, máshonnan megközelítve mégis pofonegyszerű: két szerelemgyerekről beszélünk.

Deus Bike Build Off Milano

A BSA végleges formavilágát közel akkora gyengédséggel, és szerelemmel leveleztük hónapokig, éjszakánként Dániellel, mintha a legszebb gyermek megalkotása lett volna mindkettőnk célja. Az ebbe fektetett órák száma így, néhány év távlatából felbecsülhetetlen. Majd érkezett Sapka, aki mindezt művészi elemekkel a gyakorlatba ültette, döntéseket hozott, irányt változtatott, és nagyjából felbecsülhetetlenszer több munkaórát fordított a motor végleges megalkotására, mint amennyit mi valaha leveleztünk ez ügyben.

Viszont mindenki, aki ebben részt vett, olyan odaadással tette, hogy a végeredmény kizárólag egy káprázatos, makrancos hölgy lehetett.

Deus Bike Build Off Milano

A BMW fogantatása ettől eltérő körülmények között történt, mégis szintén a szerelem szolgált alapjául. Adott egy tulajdonos, akit lehengerlő modora, visszafogott bája, és emberekhez való hozzáállása miatt képtelenség nem kedvelni, melyhez párosul egy olyan mértékű, motorok iránt érzett alázat, mely Sapkát teljesen levette a lábáról, így az R100 RS esetében talán kijelenthetjük: a Time Machine óta az egyik legtöbb törődést, és pátyolgatást kapta, és vált olyan porcelánbabává, kinek arca férfiálmok legféltettebb mélységeiben képes csak felbukkanni.

Deus Bike Build Off Milano

A Deus Bike Build Off, mint rendezvény egyébként arról szól, hogy a világ összes Deus főhadiszállásán – Milánótól Tokióig – azonos napon rendeznek egy motorépítő versenyt, amely sokkal inkább szól az élményről mintsem a versengésről. Ennek ellenére mégis mindannyiunkat meglepte, amikor a zsűrik, tanácskozás közben kihirdették az aznapi irányvonalat, mely leginkább a low budget, és a sufnituning köré épült. Talán ez volt az a pillanat, amikor tudtuk, hogy a DBBO kupák tekintetében nem lesz vajmi kegyes számunkra, tisztában levén azzal, hogy a motorok a prémiumkategóriát képviselik.

Deus Bike Build Off Milano

Ettől függetlenül természetesen mindkét járgány a döntőben landolt, mely egy vörös szőnyeges bevonulással járt, és valljuk be: még úgy is irtó menő dolog jelöltként, vörös szőnyegen bevonulni egy Oscar díjátadó gálára, ha tudom, semmit nem fogok nyerni. A döntőbe jutás egyébként nagymértékben legitimálta a szakmai zsűri jelenlétét, mert az esztétikán túl badarság lett volna figyelmen kívül hagyni a BSA-n, és BMW-n felvonultatott zseniális műszaki megoldásokat.

Deus Bike Build Off Milano

A két motor ettől függetlenül szinte napnyugtáig a rendezvény sztárjainak számított, és az ott töltött, nagyjából nyolc órából alig telt el úgy egyetlen perc, hogy ne állt volna körülöttük minimum egy tucat ember.

Deus Bike Build Off Milano

A dobogós helyezés, hivatkozva a kihirdetett irányvonalra, sajnos ennek ellenére elmaradt, mégis egyértelműen érezhető volt Sapka földönkívülisége, és felbecsülhetetlen tehetsége. Így ha valakit, őt bátran megkérhetnénk, építse meg az élet értelmét megfejtő gépet. Biztos nem okozna nehézséget számára. Sőt, talán már rég elkészült, ott van az orrunk előtt, csak arra vár, hogy észre vegyük. Így pedig körvonalazódik egy kerek történet, mely alapján már megkaptuk a választ. Az élet értelme: negyvenkettő, de az is lehet, hogy a szerelem…

Deus Bike Build Off Milano

Deus Bike Build Off Milano

Deus Bike Build Off Milano

Deus Bike Build Off Milano

Deus Bike Build Off Milano

Deus Bike Build Off Milano

Deus Bike Build Off Milano

Deus Bike Build Off Milano

Deus Bike Build Off Milano