A Les Ateliers Ruby fennállásának ötödik évfordulóját jeles eseménnyel ünnepelte: leleplezte történetének első zárt bukósisakját, a Castelt.
Az első Pavillon sisakot 2007 októberében mutatták be a nagyközönségnek, Párizsban. A márka alapítója, Jérôme Coste másfél évvel később piacra dobta második kreációját, a „retrofuturisztikus”, plexivel ellátott Belvedere-t. Öt esztendő alatt a termékpaletta két modellcsaládjából összesen 286 változat látott napvilágot, mely a kis szériában készült egyedi darabokat is magába foglalja.
A márka létezésének fontos mérföldkövéhez érve ismét új termékkel lepték meg a rajongókat, ami egyben talán az egyik legnagyobb lépés a Ruby életében is. Jérôme Coste megálmodta élete első sisakja, a Pavillon zárt változatát, amelyet mozgatható plexi nélkül kínál a vásárlóknak, viselését pedig a kiegészítők között megtalálható szemüveggel, valamint finom bőrszegéllyel és pánttal ellátott plexi kombinációjával javasolja.
A Castel mottója: „Péntek tizenharmadika, amikor Evel Knievel találkozott James Hunttal”.
A bukósisak karaktere és szelleme mindenkit megérint, és kizárólag a széles állrész emlékeztet bennünket a legelső formájára. A tudatalattink mélyén pedig megelevenednek a rég elfeledett versenyek hőseinek hátborzongatóan kívánatos fejvédői.
A Castel mind Párizsban, mind pedig a világ összes viszonteladói üzletében megtalálható, kipróbálható vagy megrendelhető.