Member of Group ›
1910's 1920's 1930's 1940's 1950's 1960's 1970's 1980's 1990's 2000's

Idővonal

A Belstaff története

1907

Először rendezik meg a Man-szigeti Tourist Trophy (TT) versenyt, amelyen 25 versenyző áll rajthoz, ám kevesebb mint a fele ér csak célba. Egy olyan évente megrendezésre kerülő esemény kezdete ez, amely később teljesen összefonódik a Belstaff márkával.

A ruházat rendkívül fontos szerephez jut – a második helyet megszerző Jack Marshall évekkel később így emlékezett vissza: „A por felverődését megakadályozandó a szervezők egy savas oldattal fújták le a pályát. A sav azonban rákerült a ruháinkra, így aztán pár nap múlva úgy néztünk ki, mintha patkányok rágták volna meg a kabátunkat.”

1908

1907-ben nyitja meg kapuit Brooklands híres, töltésekkel körülvett versenypályája, amely a világ első kifejezetten motorsport célokra épül pályája. A motorversenyek azonban csak 1908-ban kezdődnek meg rajta – ugyanabban az évben, amikor először ülhetnek női versenyzők a volánhoz.

Az első versenyre április 20-án kerül sor 22 versenyző részvételével egy két körből álló, 12 percig tartó versenyszámban, ahol a nyertes egy 25 guinea összegű díjat tesz zsebre (azaz kb. 9.200 forintot, ami szép kis summának számít akkoriban).

1909

Debütál a skóciai „hatnapos verseny”. Ez az újabb sportesemény is a Belstaff-legenda részévé válik majd, amely embert és gépet egyaránt próbára tesz – hát még a ruházatot.

„ÉS EZZEL MEGVETETTÉK A LEENDŐ BELSTAFF ALAPJAIT.”

Szintén ebben az évben alakul meg a British Motorcycle Racing Club (alias „Bremsee” a kezdőbetűk alapján); székhelye a brooklandsi versenypálya lesz. Találó módon Eli Belovitch üzletember is pont ebben az évben nyitja meg üzletét a staffordshire-i Middletonban, amely újrahasznosított textil- és gumiárukkal foglalkozik. És ezzel megvetették a leendő Belstaff alapjait.

1914-1918

Miközben Európa-szerte és azon is túl férfiak milliói vannak fegyverben (és ponyvák alatt), gyakran borzalmas körülmények között, a vízálló textilek iránti kereslet az egekbe szökik. Eli Belovitch gyára drámai ütemben növekszik, köpenyeket, sátrakat és sátorlapokat szállít a hadsereg számára.

Még az I. világháború közepette is akkora igény mutatkozik a motorversenyekre, hogy két sporteseményt is tartanak Brooklandsben, köztük az „All Khaki” versenyt a katonai szolgálatot teljesítők számára, 1915. augusztus 7-én.

1920

Az I. világháború után hivatalosan is újrakezdődnek a versenyek Brooklandsben. Malcolm Campbell, aki később a Belstaff kulcsembere lesz, megnyeri az ezévi versenyt 15 literes 1912-es Lorraine-Dietrich „Vieux Charles III” motorjával, amely számos Blue Birdje közül az első.

Szintén ezen a pályán az 500 mérföldes (805 km-es) motorkerékpár-versenyek nagy népszerűségre tesznek szert mind a profik, mind az amatőrök körében. Felvirrad a brit motorversenyzés aranykora.

1922

Megrendezik az első wales-i TT-t Pendine Sandsben: egy hétmérföldnyi, homokos, sík területen Carmarthenshire-ben. Az elkövetkező évtizedben a homokos part számtalan motorkerékpáros kedvence lesz, köztük Malcolm Campbellé, aki boldogan váltogatja a két- és négykerekű járgányokat. Pendine a 20-as és a 30-as években éli virágkorát: a versenyek több mint 40.000 nézőt vonzanak.

1924

A háborús évek alatt gyűjött szakértelmével a háta mögött, Eli Belovitch vállalkozásba kezd vejével, Harry Grosberggel. Létrehozzák a Bellstaff márkát (amelynek nevét az 1930-as évekig két l-lel írják). A cég Stoke-on-Trent-i központjában praktikus vízálló női és férfi ruházatot gyártanak, elsősorban a motorosokra gondolva.

Grosberg, aki nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a cég a technológiai élvonalban maradjon, új textilek és technikák után kutatva körbeutazza Európát és Ázsiát. A Belstaff cég a világon elsőként használja az egyiptomi, viasszal kezelt pamutvásznat, hogy „légáteresztő”, mégis vízálló ruházatot készítsen.

1924. szeptember 25-én Pendine Sandsben Malcolm Campbell, a cég leendő vásárlója 146,16 mérföld/órás (235,22 km/h) szárazföldi sebességi rekordot állít fel Sunbeam 350HP típusú, ugyancsak Blue Bird névre hallgató autójával. Ez az első kilenc szárazföldi sebességi rekordja közül.

1926

T.E. Lawrence, felfedező, gerillaharcos, megrögzött motorkerékpáros és Belstaff-vásárló megszerzi a „George IV”-et – az ötödiket a majdan birtokába kerülő nyolc Brough Superior motorkerékpár közül.

Halála után megjelenő emlékirataiban (The Mint) így idézi fel a motorral kapcsolatos élénk emlékeit: „Még egy kanyar, és volt szerencsém Anglia egyik legegyenesebb és leggyorsabb országútján motorozni. A kipufogó mormolása hosszú zsinórként kanyargott utánam. A sebességem azonban nemsoká elnyomta a hangját, és csak a szél süvítését hallottam, ahogy lüktető fejem kétfelé hasította a levegőt.”

1927

Eli és Harry kemény munkája megtérül, amikor egy hadászati, tengerészeti és általános cikkeket forgalmazó üzletet nyitnak a Staffort Streeten. Elkezdik használni a „Bellstaff” logót a konfekciós ruhadarabokon. 1927-ben bejegyeztetik a „Bellstaff Brand” márkát.

1929

Joseph „Joe” Wright, motorversenyző, aki 1925-től 1935-ig a leggyorsabb kör csúcstartója is volt a brooklandsi pályán, a Bellstaff nagykövete lesz, és ezzel a márka végleg a kaland mellett teszi le a garasát.

1930-ban ikerdugattyús Jap motorral szerelt Zenith motorkerékpárján 242,5 km/órás sebességet ér el speciális lezárt országutakon az írországi Corkban, amely újabb kétkerekű sebességi világrekord. A márka és a közismert személyek közötti kapcsolatok megerősítik azt az imázst, hogy a Bellfast öltözet egyszerre keményfiús és laza.

1930

Egy másik Belstaff vásárló, Amy Johnson női pilóta világhírre tesz szert, amikor első női pilótaként egyedül elrepül Angliából Ausztráliába. Május 5-én hagyja el Croydont és 17.700 km megtétele után május 24-én ér földet Darwinban.

AMY JOHNSON ÉS AMELIA EARHART, VÁLLALKOZÓ KEDVŰ NŐI PILÓTÁK EGYARÁNT SIKERES BELSTAFF VÁSÁRLÓK VOLTAK.

Ugyanebben az évben egy újabb Belstaff gyár nyílik Longtonban, a Caroline Street 5-ben, ami csalhatatlan jele annak, hogy a vállalkozás sikeres és terjeszkedik.

1933

A kéthetes Man-szigeti TT-t minden brit motorversenyzés-rajongó elsőként vési be a naptárjába. A két hét eseményei között szerepel a Blue Riband is, amely egy Senior TT a legnagyobb teljesítményű motorkerékpárok számára. A verseny előtt tisztelegve a Belstaff Senior TT versenykabátot gyárt, amely jól mutatja azon szándékát, hogy feszegesse a textiltechnológia határait.

A kabát „nehézsúlyú, fekete, vízálló beaverteen” (sávolykötésű pamutszövet) kiadásban kapható, illetve a delux modell „duplaszövésű vízálló kasmírból” készül. A bővebb és hosszabb szabású versenykabátok mellett a cég derékig érő kabátokat is gyárt a golfozókra és a túrázókra gondolva.

1934

A hadászati, tengerészeti és általános cikkeket forgalmazó üzlet bezár a Staffort Streeten, mivel a Belstaff most már viszonteladókon keresztül értékesíti termékeit egész Nagy-Britanniában. A cég azonban továbbra is kínál mérték utáni szolgáltatást a különleges igényűeknek, valamint sátrakat, kempingfelszerelést, védőszemüveget, kesztyűket, csizmákat, sisakokat, táskákat és különböző vízálló köpenyeket motorosok számára.

Brooklandsben egy új típusú női versenyző van születőben. Közülük sokan Belstaff márkát hordanak, köztük az életvidám Doreen Evans is. Doreen 17 évesen, 1933-ban versenyzett először a brooklandsi pályán, egy évvel később pedig az MG Magnette csapattal diadalmaskodott Irene Schwedler és Margaret Allan társaságában. Később Le Mansban és a RAC Rallyn is versenyez, továbbá pilótaengedélyt szerez.

1939

A textilüzletben eltöltött 30 év után, a Belstaffnál 15 évvel a háta mögött, Eli Belovitch nyugdíjba vonul.

A céget most már Harry Grosberg és felesége, illetve Eli lánya, Esther irányítja. Az 1914-18-as eseményekből kiindulva a küszöbön álló háborúskodás azt jelenti, hogy a brit kormány számít majd a Belstaff szakértelmére és sokszínűségére a textilgyártásban, hogy segítsék az ország háborús erőfeszítéseit.

1940-45

A II. világháború alatt a Belstaff az ejtőernyőktől kezdve a repülős ruházatig mindenfélét szállít. A víz- és időjárásálló textilek terén szerzett sokévnyi tapasztalata miatt nyilvánvalóan erre a cégre esik a választás, hogy olyan túlélő ruházatot gyártson, amely a légierő és a tengerészet számtalan katonájának menti meg az életét. Akkora a kereslet a fegyveres szolgálatok részéről, hogy a Belstaff további 600 dolgozót vesz fel. Mindeközben Harry Grosberg légiriadó-óvintézkedési igazgató lesz.

A BELSTAFF NEMCSAK A CSAPATOKAT LÁTJA EL LÉTFONTOSSÁGÚ HIGH-TECH FELSZERELÉSSEL, HANEM ÖLTÖZTETI GRACIE FIELDS VARIETÉCSILLAGOT IS, AKI A KATONÁKAT SZÓRAKOZTATJA, ÉS MEGTESTESÍTI A MÁRKA ÁLTAL KÉPVISELT „KÉPES VAGYOK RÁ” SZELLEMISÉGET.

A Belstaff gondoskodik Gracie Fields, mozi- és varietécsillag ruháiról is, aki járja a gyárakat, a katonai táborokat, sőt a frontvonalat és háború által megtépázott városokat, hogy szórakoztassa a csapatokat, megtestesítvén a márka által képviselt „képes vagyok rá” szellemiséget.

1948

Ha egyetlen ruhadarabot kellene megnevezni, ami jellemzi a Belstaffot, az a viasszal kezelt pamutból készült Trialmaster kabát lenne, amit ebben az évben dobnak piacra. Úgy tervezték, hogy ellenálljon a skóciai hatnapos verseny mostoha időjárási és vezetési körülményeinek, ezért tartós és kényelmes, könnyű benne mozogni, és még határozottan stílusos is.

Négy zsebének és mandaringallérjának köszönhetően hamarosan igazi klasszikus darabbá válik. Naomi Campbell így nyilatkozott róla: „ A Trialmaster szexi, ikonikus dizájn. Nekem is van egy évek óta – meleg, kényelmes és olyan, mintha rám öntötték volna. Ráadásul igazi történelmi feelingje van. A brit dizájn diadala – és nagyon praktikus.”

A Belstaff a James Halstead Ltd. részévé válik, amely szintén hosszú múltra tekint vissza a vízálló kültéri ruházat gyártása terén. A gyártás azonban továbbra is Longtonban zajlik.

1950

Mostanra a Belstaff újra teljes kínálatával a civilekre, a kalandvágyókra, illetve a sportolókra és sportolónőkre koncentrál.

Ismét sikerül megszólítania motorkerékpáros törzsvásárlóit azáltal, hogy a Black Prince PVC kezeslábassal kapcsolatos hirdetéseiben CE „Flash” Rogers országúti versenyzőt, BSA tesztpilótát szerepelteti.

Piacra dobják a Black Prince dzsekit. Cipzárral és patenttal záródik, és felhajtható gallérja van, hogy ellenálljon a legmostohább brit időjárásnak is. Több mint 1,6 millió darab készül belőle a következő 40 év során.

1951

A Belstaff egy újabb hőst szerez magának Sammy Miller személyében, aki mindössze 18 évesen teljesíti a skóciai hatnapos versenyt.

Sammy az elkövetkezőkben több mint 1000 versenyen visel Belstaff márkát, és egy dzsekicsaládot is elneveznek róla.

1952

A leendő marxista forradalmár, Ernesto „Che” Guevara egy elképesztő, nyolchónapos és 8.000 km-es utazásra indul a dél-amerikai dzsungeleken, sivatagokon, hegyeken és városokon át, amiről A motoros naplója c. visszaemlékezésében számol be.

Egy 1939-es, egyhengeres, 500 cm3-es Norton (Model 18) motorkerékpáron utazik (a „Poderosa”-n), és mint minden valamirevaló endurance motoros, természetesen Belstaff Trialmaster kabátot visel.

1959

Harry Gosberg egy új stílusú motorkerékpáros köpenyt szabadalmaztat, amelyet a II. világháború során a Belstaff által a szövetséges haderők számára tervezett dizájn inspirált.

Az Egyesült Királyság egyre bővülő robogópiacát felismerve a cég most már „motorkerékpáros és robogós időjárásálló” ruházatként hirdeti termékeit.

1960

JOHN LEE
A Trialmaster a Belstaff legnépszerűbb dizájnja, és legalább annyira részéve válik a motoros világnak, mint maguknak a motorkerékpároknak. 1960-ban John Lee motorversenyző a skóciai hatnapos versenyen egy olyan Belstaff Trialmaster kabátban versenyez, amelynek két felső zsebén egy-egy márkajelzés látható.

GORDON JACKSON
Ezen az 1960-as skóciai hatnapos versenyen készült ikonikus képen a négyszeres Trials bajnok és Belstaffot viselő Gordon Jackson csak egy hibát követ el egyébként tökéletes körében: leteszi az egyik lábát.

1963

Steve McQueen, akit a Belstaff öltöztet, feltűnik ’A nagy szökés’ c. filmben, és megcsinálja a híres motoros ugrást egy szögesdrót felett (bár a kunsztot valójában McQueen barátja, Bud Ekins kaszkadőr végzi el). Ez a jelenet sztárt csinál belőle. McQueen már egyébként is elkötelezett motorkerékpár-rajongó: az 1950-es évek végén végigmotorozik Kubán a motoros haverjaival, 1964-ben pedig az USA színeiben versenyez. „A versenyzés az életem” – mondja McQueen. „Minden, ami az előtt vagy után van, csak várakozás.”

„A VERSENYZÉS AZ ÉLETEM. MINDEN, AMI AZ ELŐTT VAGY UTÁN VAN, CSAK VÁRAKOZÁS.”

McQueen akkora Belstaff-rajongó lesz, hogy egy apokrif történet szerint még egy randevút is kihagy Ali McGraw-val (akivel együtt szerepeltek A nagy szökésben), csak hogy kivaxolhassa a Trialmaster kabátját. „Nem is tudom, hogy én olyan színész vagyok-e, aki versenyez, vagy olyan versenyző, aki színészkedik is” – így töpreng.

1969

A főnixmadaras logót 1969-ben vezetik be, és eredetileg a Trialmaster szimbólumának szánják. A szárnyat bontó főnix a felemelkedést és a folyamatosságot jelképezi a hamvakból feltámadó főnix görög mitológiából ismert mítosza alapján.

1970

Ebben az évtizedben vezetik be a szintetikus textíliákat. A híres Belstaff XL500 – az egyik első kabát, amely már nem csak feketében kapható – különleges eljárással kifejlesztett műszálból, ún. „belflexből” készül, amely oly mértékben tartós és kopásálló, hogy az XL500 verziói még 45 évvel később is fellelhetők.

A rövid derekú, viasszal bevont pamutvászonból készült, motoros stílusú New Rebel dzsekit a bőr alternatívájaként dobják piacra, a reklámok tanúsága szerint megcélozva „a fiatal, stílusérzékeny motorost, aki ragaszkodik a kifogástalan külsőhöz, miközben szárazon marad”.

1972

A Belstaff Jackie Stewarttal együttműködve tervez felsőruházati kollekciót, aki az egyik valaha volt legnagyobb autóversenyző: 27 Grand Prix és három világbajnokság győztese az 1960-70-es években. Ebbe a kollekcióba tartoznak a színes Monaco, Grand Prix, Pit Stop és Formula One dzsekik.

A cég más sportok szerelmeseit is célba veszi, így a horgászat, a lövészet, a hajózás és a kerékpározás iránt rajongókat – azaz minden olyan tevékenységet, ahol releváns lehet a cég bizonyítottan jó képessége, hogy védelmet nyújtson az elemekkel szemben.

1976

Chris Bonington, szupersztár hegymászó kétéves szerződést ír alá a márkával. A rákövetkező évben – Belstaff ruházatot viselve – elsőként hódítja meg a Baintha Brakkot, vagy más néven Ogrét, amely egy meredek, sziklás és kihívásokkal teli, 7.285 méter magas hegycsúcs Pakisztán Karakoram térségében.

A Belstaff szponzorálja a skóciai hatnapos versenyt, amely az egyik legkeményebb hosszú távú motorverseny a világon. A cég számos kiváló motorost öltöztet, köztük Sammy Miller csapatát.

1981

A Belstaff a Trialmaster továbbgondolásaként elkészíti a Roadmaster kabátot. A cég tovább kísérletezik a logójával: egy címkét helyez a jobb felső zsebre és egy főnixmadarat a bal kabátujjra.

1991

Miközben sötét fellegek gyülekeznek a brit textilipar egén, a régi gyár bezár Longtonban, a termelés pedig átköltözik a northamptonshire-i Wellingborough-ba.

Az 1990-es években a Belstaff lassan, de biztosan újjászületik, és fokozatosan építkezik a motorosok és sportolók alkotta törzsközönségére támaszkodva.

2004

Elkezdődik a Kémvadászok/MI-5 A Titkosszolgálat c. sorozat második évadja, amelyben a Rupert Penry-Jones által alakított Adam Carter akcióhős Belstaff ruházatot visel. „Imádom a Belstaffot. A sorozat bajba került, mert ott van a logó a ruhák ujján, és elvileg nem szabad márkaneveket mutatni a BBC-n, de ez a kabátok szerves része. Miután már nem szerepeltem a sorozatban, magamnak is vettem egy pár Belstaff darabot.”

Egy másik televíziós műsorban, a Hosszú motorozás (The Long Way Round) c. dokumentumfilm-sorozatban Ewan McGregor és Gregory Boorman 30.396 km-t tesznek meg Londontól New Yorkig, átszelve Nyugat- és Közép-Európát, Ukrajnát, Oroszországot, Kazahsztánt, Mongóliát, Szibériát és Kanadát. Mindkét férfi ellenálló Belstaff kabátot visel a Pure Motorcycle kollekcióból.

2006

Kate Moss szerepel a Belstaff reklámkampányaiban.

2007

Will Smith feltűnik a vásznon és a plakátokon is a Legenda vagyok (I Am Legend) c. nagysikerű mozifilmhez kapcsolódóan. A színész a Belstaff Trialmaster mértékre készült változatában feszít, ami felpörgeti a hőn áhított, limited edition kabát gyártását.

Ekkortájt a márka más, nagy formátumú mozifilmekben is feltűnik, így pl. a Gyilkos ígéretek (Eastern Promises) c. filmben a motoros Naomi Wattsszal, a Benjamin Button különös életében a tetőtől talpig Belstaffba öltözött, kétkeréken közlekedő Brad Pittel és a Mission Impossible III-ban Tom Cruise főszereplésével.

A televízióban Ewan McGregor és Charley Boorman ismét együtt motoroznak a Hosszú motorozás lefelé (Long Way Down) c. dokumentumfilm-sorozatban, ezúttal 18 országon keresztül a skóciai John o’Groatstól a dél-afrikai Fokvárosig, keményfiús Belstaff felszerelésükben és a tőlük megszokott magabiztossággal.

2008

Egy Steven Meisel által fényképezett melankolikus fekete-fehér reklámkampány – Lara Stone és Reid Prebenda modellek szereplésével – brilliánsan ragadja meg a Belstaff cross-gender és ezerarcú esztétikumát, amelybe minden belefér az országúti motoroktól a café racerek világáig, a high fashiontől a low rider motorokig.

2012

2012 februárjában a londoni divathéten a Belstaff bemutatja első őszi-téli kollekcióját férfiak és nők számára. A Belstaff jelentős változásokat hajt végre online felületén, világszerte beindítja a Belstaff.com oldalt, és kiterjeszti a közösségi média elérését. Ezek a fejlesztések egy új és izgalmas elmozdulást jeleznek a Belstaff márka újjászületésének folyamatában.

2012

2012 nyarán a Belstaff felkéri Ewan McGregor színészt és motorkerékpár-rajongót, hogy legyen az őszi kampány arca. McGregor egy sor reklámban feltűnik motorozás közben, az új Belstaff dizájn darabjait viselve. Találó módon a reklámok fotózása az évente megrendezésre kerülő Festival of Speed autóverseny helyszínén, a nagy-britanniai Goodwoodban történik.

2013

A Belstaff a 2013-as őszi kollekcióval továbbra is meghatározza a motoros divatot. A színpalettán a fekete dominál barnás és éjkék beütésekkel. Az uralkodó cargo zsebeknek és karcsúsított szabásvonalaknak köszönhetően a kollekció számos darabja még mindig a Belstaff legendás Trialmaster kabátjára hajaz, arra a kabátra, amely mindennek az alfája és az omegája. GQ (America)

2013

2013 szeptemberében, London történelmi Mayfair negyedének szívében, a New Bond Streeten megnyitja kapuit a Belstaff House, a Belstaff zászlóshajó üzlete. A több mint 2.300 m2-es, hatemeletes, műemlék jellegű épület az új cégvezetés által kézbe vett Belstaff irányzékát és lendületét is szimbolizálja. Az üzletnyitást a londoni divathéten ünneplik meg: egy motoros felvonulás erejéig lezárják a Bond Streetet, az üzlet ajtaját pedig maga David Beckham tárja ki. A megnyitó egy A-listás partival zárul.

2014

David Beckham, egy kifinomult vintage motoros dzsekikollekció tulajdonosa lesz a kurátora a Belstaff Beckham nevével fémjelzett kapszulakollekciójának, amely elegáns bőrdzsekiket és viasszal kezelt pamutvászon dzsekiket kínál a Belstaff klasszikusok stílusában, ezen felül pedig farmernadrágokat, pénztárcákat, táskákat, semleges slim fit pólókat és betört motoros csizmákat. A kollekció okosan ötvözi Beckham sportolóként és divatikonként a férfiakra és a nőkre gyakorolt vonzerejét a márka hagyomás erősségeivel az anyagok és a dizájn terén. A kollekció piacra dobását gy Peter Lindbergh által fényképezett reklámfilm támogatja Beckhamről és barátairól, amint Anglia vidéki tájain motoroznak nagymúltú motorkerékpárokon.

2015

Frederik Dyhr, a férfi dizájn részleg alelnöke a London Collections-ön mutatja be 2015-ös őszi-téli kollekcióját: Men in January 2015. A kollekciót az 1950-es évek „Ton-Up Boys” szubkultúrája inspirálta, akik bolondultak a rock ’n’ rollért és a motorkerékpárokért.

„MICSODA FANTASZTIKUS VISSZATÉRÉS LONDONBA! LE VAGYOK NYŰGÖZVE.”
Dylan Jones, GQ UK, szerkesztő, LC:M elnök

„BRAVÓ A BELSTAFFNAK EZÉRT AZ ÉSZBONTÓAN KIRÁLY, ÖTVENES ÉVEKBELI HANGULAT INSPIRÁLTA 2015 ŐSZI BEMUTATÓÉRT. IMÁDTAM A VAGÁNY ROSSZFIÚS SZEREPOSZTÁST!”
Jim Moore, GQ USA, főszerkesztő

„BELSTAFF VISSZATÉRT AHHOZ, AMIHEZ A LEGJOBBAN ÉRT.”
Madeline Weeks, GQ USA, divatigazgató

„PAZAR BEMUTATÓ VOLT EGY NAGYON MENŐ KOLLEKCIÓHOZ.”
Carine Bizet, Le Monde, divatszerkesztő

2015

Delphine Ninous, a női dizájn részleg alelnöke a londoni divathéten mutatja be debütáló kollekcióját 2015 februárjában. A 2015-ös őszi-téli kollekciót az első úttörő nők ihlették, akik a Belstaff ruháit viselték: Amelia Earhart és Amy Johnson női pilóták. A kollekció a természeti világban leselkedő veszélyek és izgalmak dinamikus interpretációja, amelyben a nő pörgős és szabad életet élhet egy folyton változó környezetben.

„A FÉRFIAS ÉS A NŐIES STÍLUS ITT AZ ELMÚLT ÉVEK EGYIK LEGSIKERESEBB DIVATJÁVÁ FORRTA KI MAGÁT.”
Tim Blanks, Style.com

„NINOUS TEXTILBŐL FORMÁZTA MEG A TÖRTÉNETÉT, ÉS NEVET IS ADOTT A MEGKÖZELÍTÉSÉNEK: NŐIES FUNKCIONALITÁS. A KOLLEKCIÓ ALAPJÁN ÚGY TŰNIK, A BELSTAFF JÓ IRÁNYBA HALAD.”
”Suzy Menkes, Vogue International

„HATÁROZOTT MÁRKAEVOLÚCIÓ ZAJLIK A SZEMÜNK ELŐTT. EZ MÁR NEM CSAK MOTOROS LÁNYOKNAK SZÓL. INKÁBB EGY IGAZI GLOBÁLIS ÉLETSTÍLUS MÁRKÁNAK TŰNIK.”
Saks Fifth Avenue

„A VÉGÉN AZT KÍVÁNTUK, BÁRCSAK FELPAKOLHATNÁNK AZ EGÉSZ KOLLEKCIÓT ÉS AZONNAL HAZAVIHETNÉNK.”
Belinda White, Telegraph

2015

A Greasy Hand Preachers c. film azt a szenvedélyt dicsőíti, amely a motorkerékpárok szerelése képes felszítani. Sikeres premierje után a 2014-es San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztiválon, a film bejárja a világot. A film vezető producere Orlando Bloom, produkciós partnere a Belstaff.

2015

A 2016-os nyári férfi kollekció a nagy brit sivatagi felfedező alakját gondolja tovább, azt a vakmerő és kalandvágyó figurát, akit hajt a vágy, hogy felfedezze a világ legforróbb és legkönyörtelenebb tájait. Összhangban a Belstaff múltjával a brit hadsereg beszállítójaként, a kollekciót átjárja egyfajta markáns katonai jelleg, sőt kifejezett főhajtás ez a Sivatagi Patkányok (Desert Rats) előtt. Mindez összefonódik a Belstaff archívumára és örökségére történő egyéb hivatkozásokkal, így pl. a régi és újabb kori felfedezőkre, akik viselték ezt a márkát, mint pl. Arábiai Lawrence az 1930-as években, illetve napjainkban pl. Levison Wood (Két lábon a Nílus mentén – Walking the Nile), akivel a Belstaff együtt dolgozott egy személyre szabott felfedezői dzsekin a 2016-os tavaszi-nyári kollekcióhoz.

2015

A 2016-os női nyári kollekcióból ízelítőt ad a 2016-os előtavaszi kollekció (amelyet 2015 szeptemberében mutatnak be a londoni divathéten). Ez a nyaralási kollekció a „Wheels and Waves” elnevezésű motoros fesztiválból merít ihletet, amelyet júniusban tartanak a Biarritz nevű francia tengerparti városban, és amely egyaránt vonzza a motorosokat és a szörfösöket. Pontosan e két szubkultúra találkozása adja ennek az előkollekciónak a szívét-lelkét. Első pillantásra ez a két világ inkompatibilisnek tűnhet egymással, de valójában ugyanazon ideálokban hisznek, még ha más felületen is: a szabadságban, a kalandban, a sebességben és a spontaneitásban. A kollekció tehát ezeknek a szabadszellemű értékeknek a megtestesítője: csokorba szedi a szörfös szubkultúra nyers elemeit, és hibátlanul beleszövi azokat abba a motoros örökségbe, amely a Belstaff sajátja. A 2016-os nyári női kollekció továbbfejleszti a szabadság, a nyers erő és a szépség koncepcióit – rendíthetetlen napsütéssel a háttérben.

2015

A Belstaff megnyitja második üzletét Londonban, amely az első az East Enden – az Old Spitalfields Marketen –, és amely a fiatalabb East End-i közönséget célozza meg. Az üzlet alapkoncepciója az, hogy álljon összhangban a terület atmoszférájával, ugyanakkor hozza be a William Sofield építész által tervezett Belstaff House News Bond Streeten álló zászlóshajó üzletének elemeit is. Gavin Haig vezérigazgató így nyilatkozik a nyitáskor: „Míg a New Bond Street-i üzletünk a Belstaff csillogását hangsúlyozza, ez az üzlet egészen a brit motoros örökségünkről szól.”

A Belstaff ázsiai terjeszkedése a kínai piacon való megjelenéssel folytatódik, illetve első üzletének megnyitásával Makaón, egy rendkívül felkapott, vadonatúj Studio City kaszinóban és hotelben. Lépések történnek a további ázsiai expanzió előkészítésére Japánban is, ahol a tervek szerint 2016 tavaszán nyílnak meg az első üzletek.

2015

A Belstaff egy kisfilmet készít „OUTLAWS” címmel, a Legs Mediával partnerségben. A film főszereplője David Beckham, a BELSTAFF márkanagykövete, aki élete első komoly filmszerepében látható. A további szerepeket Katherine Waterston, Cathy Moriarty és Harvey Keitel játsszák. A szürreális film a filmben főszereplője „az idegen”, egy titokzatos csavargó és motoros kaszkadőr, akit egy gyönyörű artistalány emléke kísért, és egy bosszúszomjas, mániákus igazgató üldöz.

Kapcsolat

info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Word
Photo
Video
Art